Nailgel tippek és tanácsok

Interjú Ginzery Beával a körmös szakma egyik fiatal, tehetséges képviselőjével

2023.04.11 17:06
Interjú Ginzery Beával a körmös szakma egyik fiatal, tehetséges képviselőjével

Folytatjuk interjúsorozatunkat, amelynek célja, hogy bemutassuk a szakma neves hazai képviselőit, valamint olyan körmösöket is, akik még csak rövidebb ideje vannak a szakmában, de alázatukkal és a profizmusra való törekvésükkel nevet szerezhetnek a körmösök szakmai világában.

Ginzery Beátát szeretnénk Nektek bemutatni, akinek fontos, hogy vendégeinek körme mindig szép legyen. Ennek fényében még a reggeli órákban feltettem neki pár kérdést.

Flóra: Kedves Bea mióta dolgozol körmösként?

Ginzery Bea: 2022 szeptembertől dolgozom a szakmában. Az otthonunkban alakítottam ki a kis álom szalonomat.


 
F: Milyen oklevelekkel, elismerésekkel rendelkezel?
 

G.B: 2017-ben vettem részt először egy 6 hetes alapképzésen, ahol oklevelet is kaptam, hogy a saját körmeimben ne tegyek kárt, majd 2021 májusában szereztem meg az OKJ bizonyítványom, azóta több továbbképzésen vettem részt, folyamatosan fejlesztem magam.  A legbüszkébb a Nagy Zsófinál szerzett oklevelemre vagyok, hatalmas változást okozott, amit nála tanultam, a munkámban és a fotózásomban is.
  

F:Mi vagy ki motivált, hogy ezt a szakmát válaszd?


G.B: Leginkább a vendégeknek okozott öröm motivál. Fontos számomra, hogy ne csak szép körmöket kapjanak, hanem jól is érezzék magukat a szolgáltatás alatt. Emellett a profi körmösök munkái is motiválnak, hogy egyre jobb legyek a szakmában. Illetve mindig is szerettem alkotni, a körmözésben kiélhetem a kreativitásom.

 
F: Milyen szolgáltatásokkal várod vendégeid?

G.B: Műköröm építéssel és töltés zselével, valamint akril géllel, erősített gél lakkozással kézápolással várom kedves vendégeim.

 
F: Mely technikát részesíted előnyben?


G.B: Leginkább reszelésmentes technikával szeretek dolgozni.


 
F: Miért szeretsz a Nailgel termékeivel dolgozni?  

G.B: A sokféle színezett base gél megkönnyíti, gyorsítja a munkámat. Mindig van valami újdonság, valami extra, ami más cégnél nincs. Ár/érték arányban az egyik legjobb márka.


 
F: Melyik a kedvenc Nailgel terméked?

G.B: A kedvenc termékeim közé tartoznak a Rose Flake Base-ek, Smart Base 02 szerelem, Neonica kollekció, a CCO gél lakkok, az Ultrashine Top, a  Disco Top, a Polka Top, a Platinum gél lakkok valamint a Smart Polygel-ek.


 
F: Melyik körömdíszítő elemet szereted a legjobban?

G.B: A transzferfóliát, kagylóhéjfóliát, festőzseléket és a köveket.


 
F: Milyen tanácsot adnál a mostani kezdő műkörmösöknek?

G.B: Soha ne adják fel, és folyamatosan képezzék magukat.


 
F: Egy utolsó kérdés, nem is zavarlak tovább, hiszen érkezik a mai első vendéged. Kérlek add meg személyes elérhetőséged, szalonod nevét, címét, ahol vendégeid felkereshetnek:


A szalonom címe: Levél, Sport utca 9.
Vendégeim a Facebookon,  Instagramon és TikTok oldalamon üzenetben érnek el.
Facebook: https://www.facebook.com/vintagenailsandmore
 
Instagram: @nails_by_ginzerybeata
 
TikTok: @nails_by_ginzerybeata

Köszönöm az interjút, további jó munkát! 

Flóra