Nailgel tippek és tanácsok

A Nailgel őszi nyílt napja hatalmas sikert aratott!

2023.10.09 18:40
A Nailgel őszi nyílt napja hatalmas sikert aratott!

Ezúton szeretnénk megköszönni a sok látogatónak, hogy megtisztelték rendezvényünket jelenlétükkel, és azoknak is, akik érdeklődtek nyílt napunk iránt, de idő szűkében nem tudtak részt venni ezen a fantasztikus eseményen. Reméljük legközelebb már őket is személyesen üdvözölhetjük. Akik el tudtak jönni, bizton állíthatjuk, hogy jól érezték magukat, és sok hasznos információval és szakmai jótanáccsal gazdagodtak.

Őszi workshopunkat azzal a céllal rendeztük meg, hogy újra találkozhassunk, tapasztalatot cseréljünk, bemutassuk a márka őszi, téli újdonságait, amelyek már most is nagy népszerűségnek örvendenek. Természetesen szezonális körömdíszítési technikákkal valamint a Nailgel más műköröm alapanyagainak használatának bemutatásával is készültünk, amely során újra tömve voltak az asztalok és csak úgy záporoztak a kérdések. 

 

Köszönjük, hogy ilyen szép számban aktívan részt vettetek a workshopokon! 


Összességében mintegy 80-100 látogató élt a lehetőséggel, hogy vasárnap betekintsen a márka kulisszái mögé, és szakértőink, oktatónk válla fölött betekintsen a különböző műköröm építő és díszítő technikák rejtelmeibe. Ahogy azt már megszokhattátok, profi körmöseink bemutattak egy-egy díszítő technikát, és segítettek Nektek begyakorolni a fogásokat. Ahogy már korábban is, több asztalnál zajlott workshopunk, bárkihez leülhettetek, kérdezhettetek, szakértőink mindent részletesen elmagyaráztak. Ezek a workshopok mindig nagy népszerűségnek örvendenek. A Nailgel mindig nagy hangsúlyt fektet arra, hogy mindenkire megfelelően tudjunk figyelni, az összes kérdésre kimerítő választ kapjatok. Így volt ez most is, aki részt vett az őszi nyílt napunkon, mindent meg tudott kérdezni, sőt akár másik Nailgel szakértőhöz is bármikor át tudott ülni.

 

Természetesen mindenkinek egy kis ajándékkal kedveskedtünk. 

 

Rengeteg őszi újdonsággal vártunk Benneteket

Új gél lakkokkal, zselékkel, díszítőkkel, különleges műköröm alapanyagokkal találkozhattatok ezen a nyílt napon. A Nailgel Ms.Drama és Red Ruby gél lakk kollekció nagyon nagy sikert aratott. Minden színét imádtátok. De hogy csak párat említsünk, a Ms.Drama kollekcióból a következő színárnyalatok voltak a kedvenceitek: a 08-as, a 04-es vagy a 05-ös. Személyesen is megtapasztalhattátok, hogy a Ms.Drama gél lakk kollekció bámulatos árnyalataival nemcsak lenyűgöző megjelenést érhettek el, hanem hosszan tartó védelmet és erősséget is biztosítanak a körmöknek. Így, hogy már Ti is kipróbáltátok, biztonsággal tudjátok ajánlani vendégeiteknek. Ne feledjétek, legyen szó vendégeitek kezéről vagy lábujjairól, a Nailgel gél lakkjai sokrétűen felhasználhatók. A Red Ruby gél lakk kollekció színeit is imádtátok. Felhívjuk a figyelmeteket arra, hogy valamivel több mint 70 nap és karácsony. Ennek a kollekciónak a tagjai a karácsonyi időszakban lesznek majd a segítségetekre. A Red Ruby kollekciónak a gél lakkjai nemcsak a gyors és könnyű felhordást, hanem a hosszan tartó eredményeket is garantálják.  

 

A nyílt napon bemutattuk széles választékunk. Tudjátok, nálunk mindent megtaláltok, ami egy sikeres őszi-téli szezonhoz kell, hogy ebben a időszakban is sikeresek legyetek! 


Tavasszal újra várunk Benneteket egy még izgalmasabb nyílt nappal! 
A workshopok keretén belül minden asztalnál élénk eszmecsere zajlott, büszkén mondhatjuk, hogy mindenkit lenyűgöztünk a programok sokszínűségével. A szakmai workshop, a termék bemutatók és szórakozás színes keveréke mosolygós arcokat, jó hangulatot és egy eseménydús, de mindenekelőtt sikeres nyílt napot biztosított mindenki számára. Már nagyon várjuk a következő alkalmat.